efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Harry Potter és a Sötét Nagyúr Szerző: Chaos
[Vélemények - 577] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Minden jog JKR-é és a WB-é. Leginkább azoknak ajánlom ezt a történetet, akik keser? érzéssel fejezték be a hatodik könyv olvasását. Próbálok mindenben h? lenni Rowlinghoz, ennek ellenére az egyik Horcrux nálam más Hugrabug pohara helyett (bevallom, nem szándékosan). Köszönet Kármádának!


1. Az „otthon” Harry az ágyán ült, és összpontosított a varázsigére. A szeme csukva volt, száját vékony vonallá préselte, a pálcáját a nyitott ablakra szegezte. A szoba berendezéséről lerítt, hogy a legtöbb bútor és tárgy mágikus katasztrófa áldozata lett. Hedvig szemrehányóan huhogott egykori kalitkájának tetején, amit egy inda gyilkos szorítása papírgalacsinná gyúrt. A padlót jéghideg köd lepte el, és egy igencsak morcos gnóm újból meg újból megpróbálta mozgásra bírni a lábait benne, de a köd nem engedett. A levegőben egy lángoló kard lebegett, és izgatottan forgott körbe, áldozatokra lesve. Ha Petunia néni látta volna most a szobát, szívrohamot kapott volna, de Dursleyék jelenleg az igazak álmát aludták. A Privet Drive felett egy bagoly suhant Harry ablaka felé. Harry érezte a közeledtét, és már számított is rá. Kicsit elmosolyodott. Mélyet lélegzett, és felkészült a nonverbális varázslatra. „Claudo portam” gondolt a varázsigére, és hagyta, hogy a szavak mögötti mágia az idegszálaiból a pálcába fókuszálódjon. A következő pillanatban enyhe remegés töltötte be a szobát, a falak felfénylettek, az ablak és az ajtó elé furcsa, derengő anyag feszült. A bagoly hangos csattanással nekirepült ennek az anyagnak, és nyomban visszapattant, dühös huhohással. Harry kuncogott. „Contude” – gondolta, és a derengő anyag eltűnt. Egy pálcasuhintással eltűntette a fagyasztó-ködöt a padlóról és a bennrekedt gnómot is, majd kihajolt az ablakon. - Bocs, de valamin ki kellett próbálnom – mondta, miközben beengedte a baglyot, és leoldozta róla az üzenetet. – Most már látom, hogy a fal tényleg visszatartja a varázslényeket. – tette hozzá elégedetten, majd mosolyogva folytatta – Ha jól látom, te voltál kettővel ezelőtt is. Nem unjátok még? Hány baglya van a minisztériumnak? A gyöngybagoly válasz helyett egy újabb lesújtó pillantás kíséretében szárnyra kapott. Hedvig dühösen csattogtatta a csőrét. Harry visszaült az ágyára, lapozgatni kezdett az „Ördöngösh, setét mágia elleni bűbájoc” című ősöreg könyvben, hogy kitalálja, mivel szabotálja a következő baglyot, és közben a levelet egy egész halom felbontatlan levél tetejére dobta, ahol félig kinyílt. A üzenet a minisztériumból jött. Tisztelt Potter Úr! Értesítjük arról, hogy ma, július 25-én ismét megszegte a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó minisztériumi törvényt, a mai nap folyamán immáron harminchetedszer. Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy fagyasztó mocsár létrehozása csak vészhelyzetben használható felnőttkorú varázslók esetében is. Ezen keresztül szeretnénk ismét megemlíteni, hogy ezen cselekedetei maguk után vonják az eltanácsolását a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolából. Amennyiben ezután sem hajlandó felhagyni a bűbáj-gyakorlással, kénytelenek leszünk a Varázsbűn-üldözési kommandót bevetni Ön ellen, vádemelés kíséretében. Üdvözlettel: Mafalda Hopkirk, Varázshasználati Főosztály Harry a harminchét levélből ötöt még elolvasott, és remekül szórakozott rajtuk, de mivel a szöveg ismétlődött, a többit unalmasnak minősítette, és az ágya mellett hevertek felbontatlanul. A Varázsbűn-üldözési Kommandótól nem tartott, mert nyár elején rájött, hogy a házat védő varázs miatt illetéktelenül nem hatolhat be bűbáj-gyakorló személy. A többi minisztériumi bagoly viszont remek céltáblája lett a különböző ártásoknak, védőbűbájoknak, amiket könyvtára egyik új szerzeménye ihletett. Rájött, hogy a nonverbális varázslás szinte korlátlan szabadságot ad neki. Egy verbális varázslat előre megkreált hatásokat vált ki, egy nonverbális varázs hatása viszont puszta gondolatokkal befolyásolható, és még a varázsszót sem kell kigondolnia. Az is szórakoztatta, hogy a Minisztérium nem vette észre mindegyik varázslatát, ugyanis több mint száz bűbájt végzett el az este folyamán, csak a legtöbbjük annyira szokatlan volt, hogy a Minisztérium nem detektálta. Ősi varázslatok voltak ezek, legtöbbször varázsszavak nélkül, amiket Harry Dumbledore könyvében olvasott. Dumbledore temetése után sokáig képtelen volt bármit is tenni. Napokig csak ült a szobájában, és azzal a keserű érzéssel viaskodott, hogy a győzelem immár minden kétség nélkül Voldemorté. De a temetés után egy héttel kinyitották az igazgató végrendeletét, és ez jócskán megváltoztatta Harry hétköznapjait. Az üzenet meglehetősen rövid volt, és a papír ott hevert Harry éjjeliszekrényén. Annyiszor elolvasta az igazgató hosszúkás betűit, hogy a pergamen teljesen kisimult. Minden ingó és ingatlan vagyonom képezze ezután Harry James Potter tulajdonát, beleértve a könyvtáramat és a dolgozószobám tárgyait, valamint a házam. Használd mindezt bölcsen Harry, védjen téged utad során mindaz, amit tőlem kaptál, és amit magadban hordozol. Ui: Van egy egész doboznyi pezsgőcukor a fiókomban. Ne hagyd, hogy kárba vesszen! Ui2: A szekrényemben találsz egy remek fülmelegítőt, Madam Pomfrey oda volt érte. Használd egészséggel! A levél alján ott szerepelt Dumbledore és McGalagony aláírása. A dátum az igazgató halála előtti napról tanúskodott, és ezen Harry eléggé csodálkozott. Amikor felbontották a végrendeletet, McGalagony professzor maga jött el átadni Harrynek, és hozta magával Dumbledore számos Roxfortban hagyott holmiját. Harrynek átadott egy kis borítékot is, amin szintén Dumbledore kézírása hirdette, hogy csak Harry nyithatja ki mágikus sérülés nélkül. A kis borítékban csupán ennyi volt: „Albus Dumbledore háza Godric’s Hollow-tól északra 3 mérföldnyire, a Nagy Tölgyfa mellett található. Időtlen idők jelölik az utat” Harry sejtette, hogy a ház feltérképezhetetlen, és Dumbledore talán maga volt a titokgazda. Miután megjegyezte a levél minden szavát, elégette. Nem tudta, mire gondolt az igazgató az időtlen időkkel, de úgy gondolta, hogy majd a helyszínen rájön. Érdekesnek találta, hogy az igazgató háza ilyen közel volt a szülei régi otthonához, és elhatározta, hogy születésnapja után odaköltözik. Lelki szemeivel látott egy kőházat, mohalepte falakkal, a konyhában szárított növények és az igazgató kedvenc édességei. Nem akart az Odúba menni, úgy érezte, ez túl nagy veszélyt jelentene Weasleyéknek. A könyvek, amelyeket kapott, nagyon hasznosnak bizonyultak. A történelem legnagyobb varázslóinak kéziratait is tartalmazták, sok helyütt Dumbledore odatűzött megjegyzéseivel. Harry úgy érezte, az agya most olyan, akár a szivacs: mohón itta be a különböző valázslatokat, rendszeresen gyakorolt velük a nyári szünet kezdete óta, és már a nonverbális varázslás mestere volt. Jól emlékezett Piton arcára, amikor belefojtotta Harrybe a varázslatait, csak azért, mert nem tudta szavak nélkül elvégezni. Nem akarta, hogy ez még egyszer előforduljon. Most érezte a legerősebben, hogy az élete múlik ezeken a varázslatokon, és minél többet gyakorol annál jobb esélye van a túlélésre Voldemort ellen. Most már tudta, hogy egyedül van, és neki kell felvennie a harcot, senki sem segíthet neki. A legtöbb, amit tehet, hogy tanul. A varázslatok szinte mindegyike már az első kimondásra ment neki, és egy különösen nehéz bűbáj („Memorex”) segítségével beleégette őket az agyába, hogy még konfúziós bűbájjal se lehessen elfeledtetni. A saját sikerein felbuzdulva egyre nehezebb varázslatokat választott, amik már a Roxfort szintjét rég meghaladták, és a Minisztérium emberei nem tudták lenyomozni. Gyakorolta az elméjét elzáró bűbájokat is, hogy Voldemort itt se érezhesse magát túl nagy előnyben. Épp elhatározta, hogy a következő baglyot, amely most lassan suhant az ablaka felé, kőszörnnyé változtatja, ami teljesíti a parancsait, de ekkor felismerte benne Errolt, Weasleyék öreg madarát. - Hát te meg hogy kerülsz ide? - Errol fáradtan zihálva elterült az ágyon, és erőtlenül huhogott. Harry leoldotta a lábáról a levelet, és megkínálta Hedvig vizével és némi bagolycsemegével a fáradt madarat. A levelet Ron girbegurba betűi alkották. Szia Harry, Remélem nem feledkeztél még Bill és Fleur esküvőjéről? Pont a szülinapodon lesz, de várunk bármikor előtte. Bár ahogy téged ismerlek Dumbledore tanácsát fogod követni, és addig a mugliknál maradsz. Mindegy hogy döntesz, de ne írd meg az érkezésed, nem biztonságosak a csatornák. Az esküvő után el kell mennünk vizsgázni hoppanálásból, gondolom te is megkaptatd a papírt. Bár ez most olyan lényegtelennek tűnik… Ja, nyár elején megjelent egy metamorfmágus halálfaló, a te alakodban, de hamar lebuktattuk (seprűvel jött és pocsékul landolt), apa és Bill ártalmatlanná tette, most az Azkabanban ül. Veritaserum hatására elmondta, hogy nincs több halálfaló, aki ilyen jól vált alakot, tehát talán nem kell több ilyen támadástól tartanunk, de azért majd igazold magad valahogy ha megérkezel. Vigyázz magadra, legyél óvatos, Ron Harry összevonta a szemöldökét. Ez nem az első kellemetlen hír, amit nyáron kapott. Végződhetett volna sokkal rosszabbul is, mondjuk az egész Weasley család halálával. Elhatározta, hogy felajánlja Weasleyéknek, hogy elvégzi a Fidelius-bűbájt (amit Dumbledore könyvéből megtanult) és lesz a házuk helyének titokgazdája. Még a Ravasz-szintű vizsgáknál sem kérdezik meg ennek a bonyolult bűbájnak az elvégzését, tehát valószínű, hogy Mr. Weasley sem tudja. Egyre több halálesetet, eltűnést jelentettek be országszerte, és a muglik elleni kihágások százszorosára nőttek. Dumbledore halála után úgy látszik nem fogták vissza magukat a halálfalók, bár a Főnix Rendje derekasan helyt állt. Épp ezért igencsak bosszantónak tartotta, hogy a minisztérium azzal tölti a drága idejét, hogy figyelmezető leveleket küld olyan súlyos kihágásokért, mint egy kiskorú bűbájgyakorlása. És elég szorgalmasan teszi ezt – gondolta bosszúsan, felfedezve az újabb minisztériumi baglyot, amely berepült az ablakon. Harry az ágyon hason fekve egy hanyag pálcamozdulattal kővé változtatta a madarat, és egy újabb pálcasuhintás után a kőmadár szteptánc közben darabokra szaggatta a levelet. Harry egy darabig elnézte ezt, majd eszébe jutott, hogy ez majdnem olyan mint az Imperius-átok: a különbség csak az, hogy nem élő madáron, hanem egy kőszobron hajtotta végre. Ami persze előtte élő madár volt… Ettől elundorodott, és előbb az irányító-varázst szüntette meg, majd visszaváltoztatta a szobrot hús-vér madárrá. Az meglepetten nézett borostyánsárga szemeivel először rá, majd az elpusztított levélre. Zavartan kiköpött egy pergamendarabot és gyorsan szárnyra kapott. - Ne haragudj, ez egy kicsit durva volt – szólt Harry a madár után, és a párnájába temette az arcát. Hedvig egyetértően huhogott, mivel kezdett megijedni gazdájának kísérletező kedvétől, aminek, tapasztalata szerint, a baglyok isszák meg a levét. - Nyugi, téged nem bántalak, és nekik sem esett bajuk – mormogta Harry fáradtan, majd úgy döntött, hogy mára elég a gyakorlásból. Pálcájának apró mozdulataival, lebegésbűbájok és ellenátkok kombinációjával pár perc alatt rendberakta a szobát. Eltűnt az erőszakos inda Hedvig kalitkájáról, és visszanyerte régi formáját, a lebegő kard egy csillagzápor kíséretében köddé vált, a könyvek visszarepültek a helyükre, a minisztériumi levelek pedig felrepültek és elégtek a levegőben. Harry visszavonta a Disaudio bűbájt is, amit Dursleyékre mondott ki, és bebújt a paplan alá. Igen, el fog menni Ronékhoz a születésnapján, és utána meglátogatja a szülőfaluját és Dumbledore házát. Nem látta még soha azt a házat, de érezte, hogy a béke egy kis szigete lesz ez a számára. Felidézte elalvás előtt az öreg varázsló mosolygós arcát, mint eddig minden éjszaka. Szeretett volna jól emlékezni rá, hogy ott legyen vele, amikor Voldemorttal harcol, hogy emlékezzen rá mit vesztett, és minden megvetését rá tudja uszítani Sötét Nagyúrra, aki még ahhoz is túl gyáva volt, hogy maga végezze el a gyilkosságot. ------------------------------------------------------------------------------- Harry a következő pár napot szintén gyakorlással töltötte, és alig jött ki a szobából. Dursleyékkal csak étkezésekkor találkozott, de nem beszélt velük. Szótlanul elvégezte a házimunkát, amit a nagynénje ráosztott, vagy csendesen végighallgatta, amint Vernon bácsi méltatlankodik az ablaka alatt találkató töménytelen mennyiségű bagolytoll miatt. („Talán most már meg is kopasztod azokat az átkozott madarakat…?!”) Aztán a születésnapja előestéjén az ágyán üldögélt, és gondolkozott azon, hogy mi lesz, ha elmúlik a védővarázs. Valahogy úgy érezte eddig, mintha édesanyja és Dumbledore vele lennének. Meg fog szűnni ez a biztonságot adó pajzs, amint betölti a tizenhetet? Halálfalók várnak rá a Privet Drive végén, vagy esetleg maga Voldemort? Meg akarta várni az éjfélt, és aztán útnak indulni Ronékhoz. Az óra lassan elérte tizenegyet. Dursleyék egy különösen izgalmas valóságshowt néztek a tévében, bár ezt a szomszédoknak váltig tagadták volna, hiszen a műsor erkölcstelen, nevetséges és felháborító volt. Fél tizenkettő. Harrynek eszébe jutott, hogy talán el kéne búcsúznia Dusleyéktől, hiszen reményei szerint sosem látja őket viszont. - Dumbledore biztos elbúcsúzna, ő mindig mindenkinek megbocsát. – mondta Hedvignek, aki erre megértően huhogott az utazóláda tetején, ami most jobbára az igazgató könyveit és hasznos varázsholmijait rejtette – És ez lett a veszte – tette hozzá sötéten. Mégis elindult lefelé a lépcsőn. Útközben egy pillantást vetett régi szobájára, a lépcső alatti gardóbra, és eszébe jutott, hogy talán már be se férne a szűkös kamrába. Amikor beérkezett a nappaliba, Dursleyék szokásuk szerint pillantásra se méltatták. - Öhm, Vernon bácsi, Petunia néni… - próbálkozott Harry, mire a nagynénje feltekintett – Szóval, holnap betöltöm a tizenhetet. Vernon bácsi dühösen felhorkant - Csak nem azt akarod mondani, hogy valami ajándékot akarsz? Harry lesajnálón nézett a nagybátyjára. - Nem, eszemben sincs. A tizenhetedik életév nálunk a nagykorúságot jelenti, tehát azt is eldönthetem, hogy hol akarok lakni a későbbiekben. Vernon bácsi szeme felcsillant. - Áh, már emlékszem, az a vén bolond említette tavaly. Hozzá költözöl talán? Harryben felfortyant a düh. Egyetlen pálcaintésébe került volna, és Dursleyék végigélték volna mindazt a fájdalmat, amit ők okoztak neki tizenhat év alatt. De ha bosszút állna, nem lenne jobb Voldemortnál, figyelmeztette egy belső hang. Elcsitította indulatait a lelkében, és helyébe mély fájdalom költözött. - Dumbledore professzor meghalt – mondta halkan, és döbbenten vette észre, hogy Petunia néni felkapja a fejét, arcán rémülettel. – a barátomhoz, Ronhoz megyek. Valószínűleg soha többé nem látjuk egymást. Vernon bácsi horkantott egyet, Petunia néni viszont üresen meredt maga elé. Dudley sem reagált semmi észrevehető jellel, de talál túlságosan lekötötte a tévéadás. Harry pár másodpercig ácsorgott, hátha történik valami, de be kellett látnia, hogy ez hiú ábránd a részéről, így hát megfordult, és kiment a szobából. Épp elkezdett felmenni a lépcsőn, amikor Petunia néni megjelent mögötte, kezében üres üdítős poharakkal. Valószínűleg azzal az indokkal jött ki, hogy kiviszi őket a mosogatóba. Az arcán még tőle is szokotlan idegesség tükröződött. - Harry – szólt remegő hanggal, míg unokaöccse kérdőn nézett rá – tényleg meghalt… Dumbledore tényleg… meghalt? - Igen – felelte Harry, és a nagynénje arcát fürkészte – miért rázott ez meg téged? - Hát ő az egyetlen, akitől Tudodki félt… Ha most meghalt, ki véd meg minket? A sok szörnyűség ami mostanában történik, biztos Tudodki miatt van… Harry csodálkozva nézett Petunia nénire. - Honnan tudod mindezt? – kérdezte, majd összeszűkített szemmel alkalmazta a megtanult legilimenciát a nagynénjén, és hirtelen megértette – neked is van varázstehetséged – Petunia összerezzent – miért nem jártál a Roxfortba? Petunia néni szemében könnyek jelentek meg. Remegő kézzel letette a poharakat, és amikor elkezdet beszélni, mintha évszázados titok szabadult volna a lelkéről. - Nem akartam semmiben sem hasonlítani a nővéremre. Csináltam egy-két furcsa dolgot, de én normális akartam maradni. Lily állandóan az iskoláról fecsegett, és nekem elegem lett ebből. Dumbledore levélben megpróbált győzködni, hogy menjek el az iskolába, de én nem tettem… - De Dudley ugye nem…? - Nem, ő mugli teljesen. Ne mondd el Vernonnak – tette hozzá suttogva, vadul forgatva a szemeit. - Nem mondom el – mondta Harry komoran – terveim szerint sosem látom viszont. De te miért nem akartál soha varázsolni? Petunia néni szinte suttogva válaszolt, miközben a szobaajtót leste, mintha attól tartana, hogy hirtelen megjelenik a férje. - Néha azért varázsoltam… gyerekkoromban, Lily pálcájával, de ő nem tudott róla… legutoljára akkor használtam pálcát, amikor Dumbledore védelmet varázsolt a házra. Harry meglepetten nézett a nagynénjére. - Segítettél Dumbledore-nak a varázslatban? - Megmondta, hogyan kell… szükség volt az én… közreműködésemre is. Harry pár pillanatig nem mozdult a döbbenettől. A szobából a showműsor zajai szűrődtek ki. Petunia néni zavartan ácsorgott, és kerülte a tekintetét. Annyira abszurd volt a helyzet: itt áll a nagynénjével, és varázslatokról beszél… - Szóval ez volt az üzenet értelme… A rivalló, amit Dumbledore küldött… „Ne feledd az utolsót”…az utolsó varázslatot! Petunia néni alig láthatóan bólintott. A kezét tördelte mialatt láthatóan elhatalmasodott rajta a kétségbeesés, majd Harryre nézett. - Ki fogja most megfékezni Tudodkit, ha nincs Dumbledore? - Igyekszem majd én eleget tenni ennek a feladatnak – felelte Harry, és meglepetten vette észre, hogy vigasztalni próbálja nagynénjét – Viszlát, Petunia néni. El kell mennem, amikor megszűnik a varázs – szólt, és elindult felfelé a lépcsőn. - Vigyázz magadra, Harry – szólt utána suttogva Petunia néni, majd mintha megijedt volna a saját szavaitól, a kezét a szájára szorította és visszament a nappaliba. Harry továbbment a lépcsőn, és belépett a szobájába. - Kár, hogy ezt nem hallottad, Hedvig – mondta a hófehér bagolynak – nem gondoltam volna, hogy pont az utolsó napon ér meglepetés ebben a házban. Már csak két perc volt éjfélig. Harry a a ládájához sétált, és a nehéz csomagot szorosan a két lába között fogva megragadta Hedvig kalitkáját. - Hoppanálni fogunk – magyarázta neki – tudom, hogy nincs meg a vizsgám, de ez semmi az eddigi szabálysértéseimhez képest. Ránézett az órájára. A másodpercmutató lassan felmászott a vekker bal oldalán, és elérkezett az éjfél. Harry úgy érezte, mintha elektromos vihar söpört volna át a szobán, és valahogy ürességet hagyott a lelkében. Megszűnt a varázs. Eltűnt hát innen minden, ami a varázsvilághoz, és Dumbledorehoz kötötte. Becsukta a szemét és az Odúra gondolt. A következő pillanatban rántást érzett a köldöke táján, és a ládájával együtt egy ismerős mezőn találta magát Weasleyék háza előtt.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.